Mire elérkeztünk babóca második szülinapjához, már biztos voltam benne, hogy most jó előre pontosan eltervezek mindent. Ahha, hittem én….
Minden nagymamit, nagynénit, ismerőst végigkuncsorogva vadásztam a bevált recepteket, rengeteget ki is próbáltam, aztán maradtam a nagyiénál. 😀
Már tudtam, hogy vajas kevert lesz a befutó, de annyian győzködtek, hogy torta=piskóta, hogy végül azt sütöttem…sajnos. Mondanom sem kell, pocsék lett. A széle megégett, a közepe bezuhant, és már megint nem volt időm próbálkozni, hát maradt a bolti 3 szeletes előre sütött… 🙁
Nem adjuk fel, a krém viszont tuti lesz! Mami főzött krémjéből nem engedtem, és jól tettem! Íme a recept:
3 evőkanál liszt,
2 dl tej,
25 dkg cukor,
25 dkg vaj vagy margarin (nekem a Ráma jött be)
25 dkg gesztenye,
pici rum, vagy aroma
vaníliás cukor.
A lisztet, cukrot és tejet egy kis lábasban feltesszük főni, közben kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítjük. Ha már “serceg”, akkor lehúzva kissé kihűtjük. A margarint felhabosítjuk a vaníliás cukorral, pici rummal, (én akkor aromát tettem bele) és a gesztenyével, majd gyorsan keverve hozzáadagoljuk a tejmasszát is.
Úgy tapasztaltam, hogy ha teljesen kihűl a főzött krém, akkor nagyon vajízű lesz a végeredmény, ha túl forró, akkor nagyon megolvasztja a vajat, és folyós lesz, nem fagy ki rendesen. A legjobb, ha kicsit melegebb a kezünknél, így enyhén megolvad a vaj, viszont hamar vissza is fagy. A kész krémet 1-2 órás hűtőben csücsülés után betöltjük a tortába, és kész is! 🙂
Ami nagy macera volt, az az, hogy a gumimaci osztatlan sikerén felbuzdulva játszóteret képzeltem el, de fogalmam nem volt akkor még a karamellről. Gondoltam, felolvasztok egy kis cukrot, és a sótalanított ropik tökéletesen ragadnak majd tőle. Persze…ahogy azt én elképzeltem…
Megterveztem a padot, a hintát, a mászókát, pontos méretekre törtem a ropikat, és kezdődött a gyártás. A cukor olvadás után borzalmasan forró volt, ha lehúztam befagyott, ha visszatettem égni kezdett, meg különben is mászott az mindenhova, csak a ropi hegyén nem maradt meg. Sok kis égési sérülés és 6 zacskónyi ropi után kezdtem belejönni, és végül összeállt a mű. Mondanom sem kell, hogy párom órák hosszat ki sem mert jönni a konyhába, inkább a fürdőszobai csapból ivott… 😀
A lényeg, hogy nagyon élveztem, főleg a dicséreteket, és kiscsajom boldog mosolyát, így hát nem álltam meg…
Olyannyira nem, hogy Bendi is ilyen gumimacis csodát kért második szülinapjára. De ekkor már ügyesebb voltam, saját marcival dolgoztam, a fák sem bolti csokilábakon álltak, hanem saját csokitörzsre zöld habcsók-koronával, zöld kókusszal tuningoltan kerültek fel.
Persze a karamell mintázás még mindig nem az erősségem, de majd apránként. 🙂
Köszönöm! :))
Zseniális!